Úttalan Utakon

arhiv
Szeretettel köszöntünk rendezvényünkön!
Idei eseményünk színhelye jellegzetes Dél-gerecsei táj, szép sziklagyepes részletekkel. A magánosításra került erdők jelentős részén másfél évtizede nem történt erdészeti takarítás, így az elbozótosodott, helyenként ártéri galériaerdőkhöz hasonló képet nyújt. A pályák kitűzésekor mindezt figyelembe vettük.

A feladat: turista térkép segítségével sorrendben felkeresni a terepre kihelyezett ellenőrzőpontokat, felismerni a térkép hibáit, hiányosságait, szintidőn belül célba érni.
Egyes ellenőrzőpontok helyét továbbra is szövegesen határoztuk meg, a többit rajzban adjuk meg. A pontokat arra a térképszelvényre rajzoltuk be ahol az leginkább egyértelmű. A menetutasításban meghatározott pontokat, két pont sorszámát a rajtban – saját időből – utasítástérképről nektek kell átrajzolni.
A térkép: a 2006-os kiadású 10 m-es szintvonalaival jobb domborzati képet ad, mint a régebbiek, így a menetutasítás hátoldalán ennek fekete-fehér fénymásolatát adjuk munkatérképként, valamint két 1:20.000 méretarányú térképszelvényt.

Indítás: TT kategóriában folyamatosan, TV kategóriában egyénileg, 5 perces indítási időközönként.
Hendikep: TV kategóriában junioroknak (18 év alattiak), szenioroknak (50 év felettiek) évenként 2-2 pontot, hölgyeknek további 10 pontot adunk.

Az ellenőrzőpontokat piros-fehér bójával jelöltük, az áthaladást a kihelyezett szúróbélyegzővel, vagy zsírkrétával igazoljátok az ellenőrzőkarton következő kockájába. A versenyzők egy feladatnál bója helyett sörös dobozt, a túrázók leírandó kódokat találnak. Tévesztőbóját nem alkalmaztunk.

TT kategóriában teljesít az a résztvevő, aki összegyűjt 850 pontértéket és 7 órán belül célba ér.
TV kategóriában a versenyidő 5 óra + kétszer 60 perc keverési idő. A keverési idő felhasználásáért percenként 1 illetve 2 pontot vonunk le. 1000 pont teljesítése felett az időmegtakarítást percenként 1 ponttal jutalmazzuk.

A sziklás terepen óvatosan közlekedjetek, a bozótosban vigyázzatok szemetekre!

Jó túrát és versenyt kíván a rendezőség!

Általános utasítás 2005 ARHIV
Szeretettel köszöntünk rendezvényünkön!
A vadászati idény miatt nem sikerült a tervezett területekre engedélyt szereznünk, végül is az erdészettel kötött megállapodás alapján jelöltük ki mai eseményünk színhelyét. Reméljük, elnyeri tetszéseteket. A rajt idejét a Nap kelte-nyugta (6,54 – 18,08) és a korlátozott közlekedési lehetőségek figyelembe vételével határoztuk meg.
Idei túránk nagymértékben hasonlít első 2002-es – rendezvényünkhöz, részben átfedésben annak területével. A pontok helyét szövegesen határoztuk meg, pontcsoportokat alkottunk. A pontértékek esetenként függetlenek a fizikai és tájékozódási feladat nehézségétől, az esélyek kiegyenlítését szolgálják.
A feladat: turista térkép segítségével felkeresni a terepre kihelyezett ellenőrzőpontokat, felismerni a térkép hibáit, hiányosságait, szintidőn belül célba érni.
Indítás: TT kategóriában folyamatosan, TV kategóriában egyénileg, indítási időközönként.
A menetutasítást – amely tartalmazza a pontok sorszámát, a pontcsoport jelét, nehézségi fokát, pontértékét, valamint a térképi vagy terepi helyét – a rajt időpontjában adjuk ki.
Hendikep: nőknek, junioroknak (16 év alattiak), szenioroknak (50 év felettiek) 15-15 pontot, két jogcímen 25 pontot adunk az indulóknak.
Az ellenőrzőpontokat piros-fehér bójával jelöltük, az áthaladást a kihelyezett szúróbélyegzővel, vagy zsírkrétával igazoljátok az ellenőrzőkarton következő kockájába. Három ponton bója helyett sörös dobozt találtok! Tévesztőbóját nem alkalmaztunk.
TT kategóriában teljesít az a résztvevő aki pontcsoportonként érinti a pontok felét, értékük eléri a 300 pontot és 8 órán belül célba ér.
TV kategóriában a versenyidő 6 óra + kétszer 60 perc keverési idő. A keverési idő felhasználásáért percenként 1 illetve 2 pontot vonunk le. 450 pont teljesítése felett az időmegtakarítást percenként 1 ponttal jutalmazzuk.
Stratégia és taktika: indítás után kiválasztani a feltétlen érintendő pontokat, tartalékokkal és megtervezni az érintési sorrendet.
A táblázatban szereplő sorszámok a bontási sorrendet jelölik, betartása nem előírás. A jelölt nehézségi fok szubjektív érték, a betűjel az útvonalválasztásra (az előző ponttól), a szám a pont megtalálására vonatkozik. A pontok többsége úton elérhető, vagy jól megközelíthető. Hosszabb iránymenet többnyire nem tanácsos. Az erdők bozótosak, különösen széleiken, a friss szántás (főleg csapadékos időszakban) sem ideális. A tarlókon, réteken viszont helyenként értékes percek takaríthatók meg egy pontos iránymenettel.
A térkép: méretarányának megfelelő, de a bekövetkező változásokat nem követi elég gyorsan, így jelöl beszántott utat, megszűnt tereptárgyat (gémeskút), nem követi a fedettség változásait (felnövő, terjedő erdő), új utak, erdővágások, stb. létesítését.
A sziklás terepen óvatosan közlekedjetek, a bozótosban vigyázzatok szemetekre.
Jó túrát és versenyt kíván a rendezőség.

Mozdulj Magyarország!